
Az elmúlt egy hónap alatt sok-sok órát töltöttem különböző orvosi rendelőkben várakozással. (nem tudom érdekel-e valakit, mindenesetre leírom..)
Elvittem a Tüdőgondozóba a PET/CT leletemet,
ami alapján, azt mondták, hogy menjek vissza és majd adnak beutalót a
Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetbe, mert ez kb. 13 órakor volt, és
akkor már késő volt hozzá, szerintük.
Február 1-én időpontra elmentem a OOI-ben Gasztroenterológiai
rendelésre. Kaptam tájékoztatót, de nagyon félek a sztómán keresztüli
tükrözéstől, mivel a tavaly márciusi sztóma nélküliről is nagyon rossz
emlékem van, csak altatásban vállalnám. Abban maradtunk, hogy még
gondolkodom rajta.
A Sebésszel email-ben
egyeztettem, hogy a gasztroenterológia után átmehessek hozzá a fenék
sebem miatt. Így aztán 10:15-től 14:30-ig várakoztam (több, mint 4 óra várakozás),
hogy bejussak hozzá. A sebész azt mondta, hogy szerinte nem keloidos a
sebem, ő mindent rendben talált (pedig nekem fáj, idegentest érzés van a
fenekemben, valami nem stimmel). A sztóma feletti sérvkapum miatt, irt
fel Stomex haskötőt.
Másfél hetes próbálkozásom után végre február 8-ra sikerült az onkológushoz időpontot kapnom.


Korábbi képalkotó előzményei alapján TarIov cysták a keresztcsontban és kisizületi L— 3—4 tokszalag megvastagodások valamint L4—5 Schmorl csomók helyi és kisugárzó fájdalmakat okozhatnak. Gyógyszeres kezelést most nem adok. Testüregek CT vizsgálata 11. 15. residuális kis gát tumort irt Ie, ismert tüdőcsúcsi kötegezettségeivel. Pet CT jobb tüdőcsúcs friss gócát írta Ie, s rectum helyén folyadék halmozódást, műtét utáni állapotként. Mellékvesékben adenomákat sejtettek, s göbös pajzsmirigy kapcsán célzott vizsgálatát kérték. JFK pajzsmirigy szakambulanciára és JFK—pajzsmirigy uh és C—V Doppler kérőt adok. Oncologusa által ki irt endocrin vizsgálatát javaslom intézetünk korlátozott lehetőségei kapcsán.
Következő időszak időpontokra való vadászattal telt. Mellkassebészet és pajzsmirigy UH-ra sikerült is.
Február 16-án voltam mellkassebésznél, 9:15-re volt időpontom, reméltem, hogy nem lesz nagy csúszás, de több, mint 3 óra várakozás
után hívtak be. Ahol aztán hülyének, megalázottnak érezhettem magam,
amiért még mindig nincs kizárva a TBC, miért nem volt még légzésfunkció,
bronchoszkóp vizsgálat, stb. Még azt is megkérdezte, mivel nem az
történt a tüdőgondozó részéről, amit ő várt, hogy elvittem-e nekik a
biopszia leletemet, de mondtam, hogy oda van írva, nézze meg. Úgy
beszélt velem, hogy legszívesebben ki kértem volna magamnak.. Végül
felhívott valakit és azt mondta, hogy menjek Törökbálintra febr 22-én 8
órára és keressem dr.K. doktornőt.
Diagnózis: D3810OOI, febr 19, nyaki UH:
Légcső, hörgő és tüdő bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata
Anamnesis: jobb felső lebenyi nem verifikált elváltozás 2017.12.20.
2018.01.22. PET CT: Kórjelző, elsősorban malignitásra gyanús FDG halmozás a jobb tüdőcsúcsi képlet újonnan megjelent részletben.
Au uterinalis halmozás egyike valószínűleg az ismert myomagöbből ered, nőgyógyászati vizsgálata javasolt. A rectum helyén magas denzitású , minimálisan dúsító postoperatív folyadékgyülem. A mellékvesékben z lehetnek zsírszegény adenomák de tekintettel az intrapulmonalis, malignusra gyanús képlet szoros követése szükséges. Megnagyobbodott göbös pajzsmirigy, amennyiben még nem történt meg , úgy endokrinológiai kivizsgálásra javasolt.
Törökbálinton 2018.02.22. 8:00-ra...
Nyaki lágyrész ultrahang vizsgálat:
A pajzsmirigy megnagyobbodott, a jobb lebeny 22 x 23 x 66 mm, állományában néhány max.
11 mm-es apró cystosus felritkulásokat tartalmazó, echoszegény szegélyű göb látszik.
Az isthmus szélessége 4,5 mm.
A bal lebeny 20 x 21 x 56 mm, benne néhány igen apró és egy 14 mm-es strumagöb, és néhány apró max. 4 mm-es cystosus képlet mutatható ki.
Mk. parotisban néhány kisebb reactív nyirokcsomó ábrázolódik. Egyebekben a nagy nyálmirigyek eltérés nélkül.
Kóros nyirokcsomó nem figyelhető meg.
Vélemény:
Megnagyobbodott pajzsmirigy.
Mk. lebenyben kisebb méretű benignus jellegű göbök láthatók.
pajzsmirigy UH, color doppler
vizsgálat, semmi újdonságot nem állapítottak meg. Személyesen sikerül a
Pajzsmirigy Ambulanciára időpontot kérnem, március 22-re kaptam, oda
vérkép, uh lelettel kell mennem.
Törökbálint,
febr.22. Sajnos az odafelé úton
eltévedtem egy kicsit, így nem értem oda 8 órára. Az osztályon azt a
felvilágosítást kaptam, hogy a doktornő ügyeletes volt, ezért 8 órakor
haza kellett mennie. Így feleslegesen autóztam oda-vissza 3 órát.
Visszafelé elmentem a Tüdőgondozóba,
hogy kérjek beutalót a Korányiba. Kezelő-orvosom fel is hívta
telefonon az Intézetben, a főorvosnőt és elmondta a biopszia, ill. a PET
CT eredményemet és időpontot kért befekvésre, de nem kapott. Főorvosnő
azt mondta, hogy ha Onkológián elkezdték, akkor fejezzék is be, ő
még mit csináljon, ha ezek már megvoltak. De ha írnak neki, hogy mit
kérnek, akkor szívesen segít. Doktornő ezután csak annyit mondott, hogy menjek vissza az Onkológiára, beutalót nem tud adni. A tenyésztés eredményét meg kell várni,
más módszer nincsen annak eldöntésére, hogy kell-e kapnom TBC elleni
kezelést. Légzésfunkciót megcsinálták, azt mondta az rendben van.
Természetesen én mondtam, hogy az OOI, nem tüdőgyógyászat.
Kórelőzmény:
Országos Onkológián jobb csúcsból biopsia:specifikus fertőzés lehetősége felmerül.OnkoIógián holnap megcsinálják a kontroll rtg-t.Tenyésztésre köpettartály kiadva.
Státusz:
Köpettartály kiadva.Köpet directben negativ,tenyésztés folyamatban,Légzésf:FVC:95%,FEV1 75%
Diaqnózisok: R91 HO/3
Vélemény:
Onkologiára leleteivel visszautalva.

Most már menni is alig tudok, minden
lépés fáj. Tehetetlen vagyok, nem tudok már mit tenni ebben az ügyeben,
ha le is hülyéznek az orvosok, hogy még mindig nincs kizárva a TBC, nem
tehetek róla.
Nem megyek már sehová sem!! Muszáj pihennem!